Szőnyi István lakóháza és műterme
A múzeum állandó kiállítása az első három szobában és a műtermekben látható, mely szép keresztmetszetet nyújt az életmű festői részéről.
Bár kevés a táblakép anyag, de a néhány főmű érzékelteti a gazdag pálya sokrétűségét. Minden alkotói korszakából találunk itt egy-egy jelentős munkát.
A sarokszoba hangulatát egy régi, ritka, szép formájú hangszer, a zsiráfzongora uralja. Itt látható még Szőnyi három gyermekének portréja, a legidősebb leányáé, Joláné, aki 1916-ban született. Szőnyi Zsuzsát kamaszlányként örökítette meg, a kép festésmódja Ferenczy Károly hatását mutatja, s egy portré a fiatalon, tragikusan elhunyt Péterről.
Az ágy fölött függő Hegytetőn, egy kiránduló társaságot ábrázoló temperakép már a kiforrott, jellegzetes „Szőnyi stílusban” festődött.
A nappali szobában érezhetjük meg leginkább a hajdani légkört. A könyvtár, a bútorok híven őrzik a Szőnyi család emlékét. Egyik fő műve, az 1943-ban festett Kerti pad szinte beragyogja környezetét. Sokan és sokféleképpen elemezték már a festményt, de Genthon István értékelése tűnik a legtalálóbbnak, mert nemcsak a képnek, de Szőnyi egész művészetének a lényegét sikerült megfogalmaznia. „A kert sarkában, lombos fákkal körülvéve fehér pad áll a napsütésben. Olyan, mint a többi padtársa, a művész nem vette körül szörnyetegekkel, démonokkal, nem óhajt versenyezni Hieronymus Bosch lázálmaival. Ennek a padnak a fontossága mégis ijesztően megnövekedett. Több mint főszereplő, egyedül van jelen.”
A szoba többi képe is: a Mosakodó, a Hazatérő csorda, a Fázó kislány, az Barátnők, mind a valóság olyan mély megértéséről tanúskodnak, amikor már túlléphetünk a tények szintjén, a látvány, a színek, az anyag mögött egy másfajta igazságot kereshetünk, ami csak a festészet nyelvén fejezhető ki.
A „magyar szoba” hangulatát az Alföldről származó több mint százesztendős népi bútorok szép együttese adja. A berendezés meglepő összhangban van a falakon látható korai olajképekkel. A Sirató asszonyok a Zebegényi temetés hangját folytatja. A Kivert kutya, a Zebegényi utcarészlet átmeneti, „száraz” korszakának szép darabjai. Az árvácskás kép pedig a Szőnyinél oly ritka csendélet műfaját képviseli.
Továbbhaladva a házban a később kialakított időszaki kiállítótermekbe juthatunk. Itt változatos kiállításokon folyamatosan tárjuk a nézők elé a múzeum igen gazdag grafikai anyagát - rézkarcokat, egyedi rajzokat, gouache-okat, akvarelleket.
Szinte minden évben sor kerül magángyűjtőktől kölcsönzött kollekciók bemutatására. A múzeum feladatának tekinti a teljes Szőnyi-oeuvre felkutatását, publikálását.
Néhány sorozatunk segítségével Szőnyi Zebegényben járt művészbarátait, illetve tanítványait ismerhetik meg a nézők egy-egy tárlat erejéig. 1928 és 42 között nyaranta több festő látogatott ki Zebegénybe. Szőnyi körül valóságos kis művészkolónia alakult ki. Közülük a leghíresebbek: Aba Novák Vilmos, Berény Róbert, Bernáth Aurél, Elekfy Jenő, Vass Elemér.
Az emeleten a múzeum talán legizgalmasabb részéhez érünk. A látogató benézhet abba a kis műhelybe, ahol a mester életének nagy részében dolgozott. Itt volt rézkarcgépe, festőfelszerelései, rajzeszközei, vázlatainak, rajzainak gyűjteménye. Mindig vágyott egy szép, tágas műteremházra. Ez a vágya egy kicsit későn vált valóra.
A modern műteremépület, melyet a régi kis parasztházhoz utólag építettek hozzá, a festő halálának évében, 1960-ban készült el.
A nagy, világos műtermet Szőnyi már alig használhatta. Itt helyezték el képzőművészeti tárgyú könyvtárát, festőállványát, rajta egy temperakép néhány színfolttal felvetett vázlata látható. Kollányi Ágoston róla készített filmjének forgatása alatt festette a Lány a kútnál című vásznat. Ez a változat az állványon a festés legelső stádiumát mutatja. A műterem látható főművek felvázolják a gazdag pálya ívét, a húszas évek közepétől a festő haláláig. Világosan kirajzolódik, hogyan jutott el az 1928-as Önarckép-től, a varázslatos hangulatú Esté-től, a szimbolikus jelentőségű Esti vonat-ig. A kompozíció mintha az élettől búcsúzó művész önvallomása lenne. Ha a Kerti padnál a fény totális jelenlétét sikerült megfogalmaznia, akkor itt a fény hiányát, a távozó fényt. Az elsuhanó vonat kivilágított ablakai csak átmenetileg nyújtanak egy kis meghittséget.
A műterem berendezései, a tárgyak, paletták, ecsetek, festékporok, szerszámok, a festőállvány, mind magukon hordják a mester keze nyomát. Úgy tűnik, mintha nemrégen hagyta volna itt őket, mintha csak kis időre ment volna ki szeretett kertjébe, és nemsokára visszatérne közénk.