Egy raktár rejtett kincsei - Válogatás a Szőnyi István grafikai gyűjteményéből I.

A Szőnyi István Emlékmúzeum elsősorban a névadó művész alkotásait őrzi, mutatja be, népszerűsíti. A múzeumalapítás idején, 1967-ben a hagyaték feldolgozását végző művészettörténészek Szőnyi István művein kívül jó néhány más művész munkáját is megtalálták: egy kisebb fajta gyűjtemény körvonalai rajzolódtak ki. A nem Szőnyitől származó grafikákból, festményekből utoljára 1982-ben rendeztek kiállítást, most újra láthatja a közönség ennek a különös gyűjteménynek a darabjait.
A Szőnyi házaspár 1949-ben költözött ki véglegesen a zebegényi házba, mert pesti lakásukba két társbérlő családot telepítettek. Ekkor hozták ki a bútorokat, a könyvtárat és a család műtárgyait. Voltak köztük távolabbi ősöktől örökül hagyott művek, de túlnyomórészt Szőnyi István művészbarátaitól kapott ajándékok teszik ki az együttes gerincét. Talán nem nevezhetjük ezt a kollekciót tudatos műgyűjteménynek, mégis sokat elárulnak Szőnyi István értékrendjéről a megőrzött műalkotások.
Érdemes kiemelni egy kis rajzot, melyről bebizonyosodott, hogy Munkácsy Mihály műve. A festő egészen fiatalon, asztalos inas korában bejáratos volt a békéscsabai Szulimán családhoz mint a fiúgyerekek barátja. Lerajzolta fiú pajtásait, és egy alkalommal azok húga, Szulimán Jolán is modellt ült neki. Szulimán Jolán azután a békéscsabai illetőségű földbirtokos, Bartóky István felesége lett, az ő fiuk az a Bartóky József, aki Budapestre kerülve, földművelésügyi államtitkárként megvette Zebegényben a kis parasztházat nyaralónak és az ő leányát, Bartóky Melindát vette feleségül 1924-ben Szőnyi István, a fiatal festőművész. A kis rajzot mint Munkácsy művét őrizték generációkon át, és a családi hagyaték részeként lett a gyűjtemény becses darabja.
Rejt még ez a kollekció érdekes műveket, mindenekelőtt egy szép Mednyánszky László rajzot, egy Székely Bertalan akvarellt, egy krétarajzot Lotz Károlytól. Néhány grafikát Szőnyi még fiatal korában kaphatott barátaitól, Zsögödi Nagy Imre fametszetét, Zádor István kőnyomatát, Patkó Károly tollrajzát, Iványi Grünwald Béla ceruzarajzait, Molnár C. Páltól fametszetet, Kmetty Jánostól, Istókovits Kálmántól pedig rézkarc nyomatokat.












