Képek a múltból
A rendszerváltást követő időszakban megszaporodó nagyipari beruházások, fejlesztések a régészeti kutatások fellendüléséhez is jelentősen hozzájárultak.Budapest közelsége és centrális helyzete miatt Pest megye területén kiemelkedően magas volt a nagyberuházások száma, és így a hozzájuk kapcsolódó megelőző régészeti feltárások száma is. Az első ilyen jellegű munkák az 1980-90 között zajló Biatorbágy-budaparki és a budakalászi beruházások voltak, ahol két nagy avar temető került elő. Ezt követően indultak a megyénket is érintő autópálya és útépítések (M0, M5, M6, 2-es, illetve 4-es sz. út), és az utak mentén sorra létesültek új benzinkutak, logisztikai parkok, bevásárlóközpontok, például Biatorbágyon, Budaörsön, Budakalászon, Pátyon, Solymáron, Gödöllőn, Nagykőrösön, Szigetszentmiklóson. A nagyberuházások mellett önkormányzati támogatással folytattunk régészeti feltárást a váci várban és a város területén, valamint Szentendrén a római táborban. E két évtizedes munka eredményeként mutatjuk be a „Képek a múltból” című kiállítást, mely kimagasló jelentőségű leletek segítségével idézi meg régiónk múltját.
A kiállítás időrendben tárja a látogatók elé a régészeti emlékeket a neolit kortól a késő középkorig. A vitrinekben megtalálhatók az újkőkori arcos edények, a bronzkori harangedények, számos római ékszer, az európai viszonylatban is ritka hunkori üvegedények, avar kori és honfoglalás kori ékszerek, valamint egy ritka üvegkorsó is, ami a váci Szent Mihály templom feltárása során került elő. A kiállított tárgyak mellett poszterek teszik színesebbé a kiállítást, amelyek röviden bemutatják a feltárásokat, és történeti kontextusba helyezik a tárgyi anyagot. A váci polgárok mindennapi életéről tanúskodnak a Káptalan utcából előkerült 13–16. századi emlékek. Itt egy késő középkori házat és a hozzá tartozó pincét tártuk fel. Ez a második hasonló jellegű, régészetileg teljesen megkutatott műemlék Vácon. A Széchenyi utcában a 80-as évek leletmentései során felszínre került és helyreállított késő középkori pince jelenleg is a Múzeum kiállítóhelye.
keddtől vasárnapig 10:00 – 18:00 óráig










