Történelem

A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága története

A Pest megyei múzeumi hálózat fokozatosan jött létre. 1950-ig mindössze három városi múzeumi gyűjtemény működött a megyében (Vácon, Cegléden és Nagykőrösön), létrehozójuk, többnyire tiszteletdíjas tanárok vezetésével, időszakos nyitva tartással.
Az 1950-es évek legelejétől azonban – a falvak életmódjának átalakulásával egyidőben – Pest megyében is rohamosan szaporodni kezdtek a falumúzeumok: 1962-ben már 22 muzeális gyűjteményt tartottak számon. Ebben az évben a vidéki múzeumok legnagyobb része az addigi minisztériumi fennhatóság alól átkerült a megyékhez. Ezzel vette kezdetét a 19 megyei múzeumigazgatóság kialakítása.

A felgyülemlett tárgymennyiség szakszerű rendszerezéséhez, gondozásához, fenntartásához megfelelő szakemberekre volt szükség.
Pest megye székhelye – sajátos helyzetéből adódóan – a fővárosban van, ezért 1962-ben a megyei múzeumigazgatóságot Budapesten hozták létre, mely mindössze két fővel (megyei igazgató és gazdasági vezető) kezdte meg munkálkodását a mai Pest Megyei Önkormányzat (Budapest, Városház u. 7.) épületében. Az első megyei múzeumigazgató DR. MEZŐSI KÁROLY, az ismert Petőfi-kutató volt.
Mezősi Károly nyugdíjba vonulása után, 1968-ban – mivel a múzeumok egyre szaporodtak, gyűjteményeik gyarapodtak, muzeológus pedig alig volt –, a megyével egyetértésben minisztériumi döntés született, mely kimondta, hogy az igazgatóság nem működhet tovább eredményesen múzeumi és muzeológusi háttér nélkül. A megyei múzeum székhelyéül Szentendrét jelölték ki, melyet ekkor kezdtek el Pest megye „kulturális fővárosává” fejleszteni.

1968 őszén indult a szakmai és személyi feltételek fokozatos megteremtésével az átgondolt múzeumi hálózat hosszú távú kiépítése. A feladatok megoldására, megszervezésére az akkori ceglédi múzeumigazgatót, DR. IKVAI NÁNDORT jelölték ki, aki következetes muzeológusi szemlélettel (melyben a kívánalmaknak megfelelően kapott helyet az éppen ekkor kibontakozó múzeumi közművelődés is) irányította a megyei intézményrendszert – s bár megpróbált alkalmazkodni az aczéli kultúrpolitika mai szemmel nézve irreális szentendrei fejlesztési koncepciójához –, végül is 1980-ban, a Megyei Pártbizottsággal kialakult sorozatos konfliktusai miatt felmentették tisztségéből.

Az őt követő BIHARI JÓZSEF kilenc évig tartó, mondhatni korán jött „menedzser típusú” igazgatósága idején, a politikai elvárásoknak is megfelelő vezetési szemlélet mellett, és talán éppen ennek következtében, a megye szinte mindegyik állandó kiállítását felújították, s különös hangsúlyt kapott a közművelődési munka, bizonyos mértékben sokszor a szakmuzeológia rovására is.

A rendszerváltás utáni igazgató, SOÓS SÁNDOR néprajzos szintén a változó nagypolitikai trendek nyomán nyerte meg a megyei múzeumigazgatói pályázatot. Kilenc éves működése végére, nem elhallgathatóan a megyei múzeumok folyamatos alulfinanszírozása miatt is – szinte minden szakmai feladatot egyre inkább külső forrásokból kell megoldani – a muzeológiai és különösen a közművelődési tevékenység a túlélési küszöbre jutott.

2000 tavaszától a Múzeumigazgatóság közel két évig tartó, a Pest megyei múzeumok életét erősen megtépázó vezetői válságot élt meg: 2001 júniusáig KORKES ZSUZSANNA igazgatóhelyettes bizonytalan idejű és korántsem teljes jogkörű megyei igazgatói megbízatása, majd DR. VIGA GYULA néprajzkutató – aki nem tudott megbirkózni a Megyei Önkormányzat gazdasági intézkedéseivel és az intézményhálózat belső problémáival – mindössze két hónapig tartó igazgatósága után, ismét Korkes Zsuzsa négy hónapra szóló megbízása következett.  2002 januárjától újból kinevezett igazgatója lett a múzeumoknak DR. SIMON LÁSZLÓ régész muzeológus személyében. Dr. Simon László egy majdnem a széthullás küszöbére jutott intézményt vett át, s a belső problémákon, konfliktusokon csak részlegesen tudott úrrá lenni.

2007-ben a megyei múzeumigazgatói pályázatot DR. HABIL. KÁLNOKI-GYÖNGYÖSSY MÁRTON régész nyerte meg. Az ekkor megindult átszervezések és intézkedések következtében (melyek során néhány statikus gyűjteményű kismúzeumot helyi önkormányzati kezelésbe adtunk át) a megyei múzeumi szervezet külső- és belső helyzete, működése 2009-re stabilizálódott. Sajnos a központi támogatások 2009-ben és 2010-re olyan mértékben csökkentek, hogy a megyei múzeumigazgatóságok léte ma már nem pusztán megyei önkormányzati, hanem országos problémává vált.

2010. június 25-től Dr. habil. Kálnoki-Gyöngyössy Mártont - kulturális államtitkár helyettes megbizatása miatt - Pest Megye Önkormányzata felmentette tisztségéből, a megyei múzeumok vezetését CZENE ANDRÁS régész vette át.

Pest Megye Önkormányzata 2011. április 1-től 2016-ig   ismét - a kulturális államtitkár helyettesi posztról lemondott - DR. HABIL. KÁLNOKI-GYÖNGYÖSSY MÁRTONT nevezte ki megyei múzeumigazgatónak.

Pest Megye valamennyi megyei önkormányzati fenntartású múzeumának központja, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága ma is Szentendrén működik. Irányítása alá tartozik a város tíz kiállítóhelye, a megye öt - korábban területi múzeumként működő - intézménye  (1963-ban Cegléd és Vác, 1986-ban Aszód és Nagykőrös, 1992-ben Ráckeve kapta meg ezt a besorolást) és további négy kismúzeum illetve tematikus gyűjtemény (Szob, Tápiószele, Verőce, Zebegény).

2008-ban – az átszervezések következtében kialakult új helyzetnek megfelelően – módosultak az alapító okiratok: Vác és Cegléd tarthatta meg az önálló múzeum státust, Aszód, Nagykőrös és Ráckeve (változatlan gyűjtőkörrel) muzeális gyűjtemény és kiállítóhely besorolást kapott. A szakmai munkát három területi szakmuzeológus osztály (Megyei Régészeti valamint I. és II. sz. Történeti–Néprajzi Osztály) látja el, megyei szintű feladatköre van a Képzőművészeti Osztálynak és a Restaurátor Csoportnak, valamint a Szervezési és Üzemeltetési Osztálynak, mely alá a közönségkapcsolati tevékenység is tartozik.

1970–71-ben a megyei múzeumigazgatóságnak otthont adó épületként az 1951-ben alapított Ferenczy Károly Múzeumot jelölték ki, mely a volt szerb tanítóképző középiskola II. világháború után államosított épületében működött. Itt városi helytörténeti állandó kiállítást, valamint időszakos, elsősorban képzőművészeti kiállításokat mutattak be. 1972-ben fejeződött be az épület bővítése, melyben már a Ferenczy család állandó kiállítása nyílt meg. Ugyanebben az évben nyílt meg a Ferenczy Károly Múzeum udvarából az ún. Castrum területére átszállított római kőemlékekből a Római Kőtár is.

1973-ban kezdődött meg Szentendrén az expanzív múzeumfejlesztés, a Kulturális Minisztérium és/vagy a Megyei Tanács anyagi támogatásával sorra nyíltak meg a városi múzeumok, kiállítóhelyek:

1973 Kovács Margit Kerámiagyűjtemény (1979-ben, a művész halála után bővítve)
1975 Czóbel Múzeum – Czóbel életében nyílt meg
1978 Barcsay Múzeum – Barcsay életében nyílt meg
1978 Szentendrei Képtár – időszakos kiállítóterem
1978 Kerényi Jenő Emlékmúzeum (anyagát 2008-ban véglegesen áthelyeztük a Kmetty Múzeum szép pincéjébe)
1979 Népművészetek Háza – eredetileg megyei néprajzi kiállításoknak szánt épület, most Babamúzeum
1981 Kmetty Múzeum
1984 Ámos Imre – Anna Margit Múzeum - Anna Margit életében nyílt meg
1986 Vajda Lajos Emlékmúzeum - A művész özvegye, Vajda Júlia festőművész közreműködésével nyílt meg

A Vajda Múzeum megnyitásával az életmű-kiállítások alapítása megszűnt Szentendrén. 1993-ban létrehozták még a Mészáros Dezső Szoborparkot, melyben a 11-es út mentén, szabad téren helyezték el a Visegrádon élt szobrászművész alkotásait, ez a műegyüttes azonban nem muzeális intézmény, s gondozása (fűnyírás) a városi önkormányzatra hárult.

A Múzeumigazgatóság – elsősorban az adományozó művészek és örököseik nyomására – tervezte ugyan még további múzeumok alapítását (Miháltz Pál gyűjtemény, melynek már az épületét is kijelölték, Ilosvai Varga István gyűjtemény, szó került Bálint Endre hagyatékának átvételéről is), forráshiány miatt azonban ezekre már nem került sor.

2010 januárjában Ilosvai Varga István hagyatékát a Czóbel Múzeum eddig időszakos kiállításoknak otthont adó épületszárnyában helyeztük el, ez a PMMI legújabb állandó kiállítása. Terveink szerint ez az anyag a Barcsay Múzeum épületének bővítésével végleges elhelyezést kap.

2010. október 1-től - az egyházi kárpótlás keretében – a Ferenczy Múzeumnak eddig otthont adó épületet visszakapta a Szerb Ortodox Egyház. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága irodái, raktárai, a Ferenczy Gyűjtemény és még további új állandó kiállítások a Kossuth Lajos utcában álló jeles szentendrei műemlék, a volt Pajor ház (majd református leánykollégium, később Rendőrség, végül évtizedeken át Földhivatal), felújított és bővített épületébe kerülnek.

Pest megye történelme

Pest megye az ország központi fekvésű, fővárost körül ölelő megyéje.
Történelme során területe, közigazgatási szerkezete gyakran változott. A római korban a Dunától nyugatra eső része a Birodalom Pannónia provinciájához, a  Dunától keletre eső területe pedig a Barbaricumhoz tartozott. A honfoglalás után ezen a területen volt Kurszán téli szálláshelye. Az államalapítás után Visegrád  vármegye része, majd a keleti fele Pilis vármegye része lett. A 16. században Solt vármegyével egyesítették, 1867-ben pedig hozzácsatolták a Kiskunságot.  Így alakult ki Magyarország legnagyobb megyéje: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, amelyből az 1950-es megyerendezés során szervezték meg a mai Pest megyét. A vármegye az Anjouk, majd Mátyás király korában élte virágkorát, hiszen területén volt az ország egyik uralkodói és kulturális központja, az Európa-szerte csodált pompás visegrádi királyi palota.
A mai megye területének legnevesebb birtokosai a török kiűzése után a Grassalkovich, Podmaniczky, Rádai, Teleki, Esterházy, Zichy és Fáy családok voltak.  A megye köznemesei közül többen élen jártak a 19. század reformkori küzdelmeiben, például Fáy András, Nyáry Pál, Ráday Gedeon. 1847-ben Pest megye  Kossuth Lajost választotta országgyűlési követévé. A megye 20. századi történetét a főváros közelsége és az urbanizációs folyamatok felgyorsulása határozta meg.
A táj földrajzilag és gazdaságilag rendkívül sokszínű, változatos. A Budai-, a Pilisi-, a Visegrádi-hegység mellett ide tartozik a Börzsöny- és Cserhát-vidék egy része, a gödöllői dombság, a Galgavölgy, az Alsó-Ipolyvölgy, a Tápióság, a Duna-Tisza közi sík terület nagy része, a Szentendrei- és Csepel-sziget. Ennek megfelelően mezőgazdaságáról híres alföldi városok (Cegléd, Nagykőrös), ipari centrumok (Vác, Százhalombatta), a budapesti agglomerációs övezethez tartozó települések és mozgalmas turisztikai, idegenforgalmi központok (Dunakanyar) egyaránt megtalálhatók a megyében. Ugyanilyen változatos és sokszínű Pest megye kulturális kínálata: a gödőllői királyi kastélytól a Szentendrei Teátrumig, a fóti székesegyháztól az ország geometriai középpontjának nyilvántartott Pusztavacsig számtalan kulturális és művészeti centrum, igényes szórakozási lehetőség áll a helyi lakosság és a megyébe látogatók rendelkezésére.

dr. Sin Edit


Szentendre történelme

Szentendre környékét természeti adottságai – erdői, termékeny síkságai, gyorsfolyású patakjai, széles folyója – már az ősember számára is alkalmassá tették a letelepedésre. Régészeti leletek sokasága bizonyítja az ember folyamatos jelenlétét a kezdetektől napjainkig.
A kőkorszak, később a bronz- és vaskorszak után a kelták, majd az eraviszkuszok szállták meg e tájat, az időszámításunk kezdete körüli években pedig megjelentek a római hódítók. A Duna vonalán építették ki birodalmuk északi védővonalát, a limest, ennek részét képezte a mai Szentendre helyén álló Ulcisia Castra jól kiépített katonai táborával és virágzó gazdaságával. (Szentendre területén került elő Pannónia provincia legnagyobb, több mint 50 helyiségből álló villagazdasága.) A birodalom hanyatlása idején Attila hunjai, majd a longobárdok, később az avarok szállták meg e vidéket. Értékes avar kori arany-ezüst fejedelmi kincsleletet találtak a régészek a város területén. Ezután a szlávok, majd a 9. század végén a magyarok következtek.
A honfoglalás után Kurszán kendéé, majd halála után Árpád nemzetségéé lett e vidék. Az Árpád házi királyok idejében Szentendre környékén át vezetett a  „királyok útja”, melyek mentén pompás vadászlakok és fényes udvari vadászatok jelezték a táj fontosságát. A települést magát egy 1146-ban kelt oklevél említi  először Sanctus Andreas néven: a veszprémi püspöknek volt itt udvarháza. Az Anjou uralkodók alatt tovább nőtt Szentendre jelentősége, mivel a két királyi székhely – Buda és Visegrád – közt nagyjából félúton állt. E középkori település virágzásának szinte egy csapásra véget vetett a törökök uralma. Az elpusztult vagy elmenekült lakosság helyére a törökök kiűzése után messze földről hoztak az országba új telepeseket: németeket, szlovákokat, dalmátokat, szerbeket.
I. Lipót császár 1690-ben kelt kiváltságlevelének birtokában a török elől északra menekülő szerbek egy része a hozzájuk csatlakozó dalmátokkal együtt Szentendrén telepedett le. Rövid idő alatt virágzó céhes ipart, jól jövedelmező dunai és szárazföldi kereskedelmet, Európa szerte híres szőlő- és borkultúrát teremtettek. A 18. században alakult ki a városmag mai barokk jellegű arculata módos kereskedő házaival, görögkeleti templomaival, zegzugos utcáival.
Nevezetes színfoltja volt a 18. század végi város történetének Ráby Mátyás harca a helyi magisztrátus visszaélései ellen. Időközben fokozatosan csökkent a szerb lakosság aránya, az 1930-40-es években a városlakóknak már mintegy 90 %-a magyar volt.
A 19. század végén megtorpant az immár rendezett tanácsú város fejlődése: a filoxéra elpusztította a környék szőlőit. Hamarosan azonban új irányt vett Szentendre gazdasági és kulturális élete: a helyi érdekű vasút (HÉV) megindulása után, a 20. század elején virágzásnak indult az idegenforgalom, melynek további lendületet, újabb színt adott, hogy 1926-ban megalakult a szentendrei művésztelep. Az 1970-es években megyei szintű kulturális intézmények települtek Szentendrére (könyvtár, művelődési központ, múzeumigazgatóság) és mind több tájegység nyílt meg az országos gyűjtőkörű Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. 1969 óta évről évre nagy sikert aratnak a Szentendrei Teátrum bemutatói. Így vált Szentendre napjainkra az ország egyik leglátogatottabb, legismertebb idegenforgalmi és kulturális központjává.

Dr. Sin Edit